Ha az ember, több országot érintő hosszú útra indul, akkor mindig van valamiféle várakozása az egyes úticélokkal kapcsolatban. Nem volt ez másképp velem sem, amikor Budapesten motorra ültem és Törökország után Grúziát, Azerbajdzsánt, majd Örményországot jártam be.  Engem általában az vonz a legjobban, amiről a legkevesebbet hallottam és ahová nem sokan utaznak, jelen esetben Azerbajdzsán és Örményország voltak ezek az országok. A felfedező utazás viszont attól szép, hogy mindig minden másképp alakul, így végül Törökország és Grúzia lett a kedvencem. Nézzük az utóbbit!

Csodálatos 10 napon voltam túl, miután Törökország fekete tengeri partvidékén végigmotorozva Grúziába értem és csak sejtettem, hogy ott mi vár rám. A mindössze 3,7 milliós kaukázusi ország mindent megtesz azért, hogy rögtön határ után egy erős shift+delete történjen az agyunkban és érezzük, hogy egy teljesen másik világba csöppentünk. A török határtól 20 km-re, mindjárt Batumiba érkezel, ami több szempontból is sokkoló élmény. Kevesen gondolnák, hogy az elmúlt 20 évben, a Fekete Tenger partján szép csendben kinőtt a földből egy groteszk valami, ami Las Vegas és Miami között van félúton, csak éppen egyik sem. Nemzetközi szállodák toronyházai, felhőkarcolók, illetve a térségre jellemző építészeti túlzások árnyékában szocialista blokkházak düledeznek az erkélyen száradó ruhákkal. A Ladák mellett BMW-k és Porschék követelnek elsőbbséget maguknak, miközben amerre csak nézel darukat látsz, jelezve, hogy ez itt a terveknek korántsem a vége, hanem valaminek a kezdete. Aki szereti ezt a világot, mindenképpen töltsön el pár napot, mert amúgy jópofa a tengerparti sétány, vannak hangulatos terek, finom éttermek, de én azt javaslom, hogy induljunk el inkább a valódi Grúzia felé. 

Az utazók az innen 140 km-re eső, nem túl izgalmas Kutaisibe mennek először, ami hegyi régió alaptáborának tekinthető. Túl sokat nem érdemes itt időzni, mert tovább haladva csak szebb helyeket találunk és hát Grúziába legfőképpen a Kaukázus miatt megyünk, aminek két meglátogatásra érdemes régiója van. 

Az egyik a Svaneti régió, pontosabban Mestia és környéke, ami Kutaisitől további 250 km, de az utolsó 100 km útminősége miatt legalább 6 órás úttal számolj. A lassú haladásért viszont kárpótol a táj elképesztő szépsége, olyan kaukázusi falvak, tájak és hangulatok, amit sehol nem látsz Európában. Mestia pedig, nekem talán a kedvenc kis településem volt a teljes utam során. Osztrák falvakat idéző hangulat, remek és megfizethető szállások, éttermek, mindez varászlatos hegyekkel körülvéve, az aktív utazók Mekkája. Ennek megfelelő mennyiségű bringással, motorossal, lakóautós kalandorral, így ha szereted ezt a világot, mindenképpen tölts el 3-4 napot, nem fogsz unatkozni! Végtelen mennyiségű és nehézségű túraútvonal közül választhatsz, én többet is bejártam. Az első nap egy német párral, a falu 30 fokos melegéből a befagyott tavakhoz mentünk fel a havas tájon, hatalmas élmény volt!

És ha már erre jársz, erősen javasolt még Ushugliba ellátogatni, ami a Svaneti régió központja és Európa egyik legmagasabban fekvő lakott települése. A távolság csak 40 km, de az út minősége változatos és kockázatos. A folyamatos vízátfolyások, hegy és kőomlások miatt óráról-órára változik a járhatósága, így csak terepjáróval szabad elindulni, belekalkulálva, hogy bár odaérsz, de vissza már lehet, hogy csak másnap tudsz jönni, ha időközben történik valami az úttal. Én motorral indultam neki és 6 km-el a cél előtt fordultam vissza, mert a továbbiakat túl kockázatosnak ítéltem. Egy ilyen utazás alatt az ember rájön, hogy tudni kell elengedi dolgokat. Ez utólag általában jó döntésnek bizonyul, most is így volt. 

Ha a Svaneti régióban már mindent láttál, de még van időd és kedved kalandozni, akkor irány a Kaukázus másik fontos régiója, a Kazbegi tartomány. Légvonalban 200, úton viszont sajnos 600 km, így 2 napot szánj rá, de megéri, mert egy teljesen másik világot fogsz látni. Kazbegi felé haladva a Georgian Military Highwayen vezet az utad, ami a Csecsenföldre vezető tranzitútvonal ütőere. De az óriási kamionforgalom mellett is van egy sajátos hangulata, cserébe viszont megtekinthetőek a rohamléptekben épülő grúz síközpontok is. Megérkezve elsőre ridegebb és dermesztőbb a légkör, mint Mestiában. Érzed, hogy ez már tényleg majdnem Csecsenföld, az emberek távolságtartóbbak, a hangulat visszafogottabb, nemzetköziségnek nem sok nyoma van. Ezzel együtt Grúzia talán legszebb fekvésű templomát a Trinity Church-öt csak itt nézheted meg, egy kellemesen fárasztó hegymászás után, így ezért, meg a térség sajátos mikroklímájának beszippantása miatt is érdemes ellátogatni. 

Már csak azért is, mert bár Mestiához képest messzinek tűnik, de a fővárostól, Tbiliszitől csak 160 km, ahová mindenképpen el kell menni, mert Kis Ázsia kevés, még földön járó fővárosainak egyike. Bár növögetnek a felhőkarcolók és a fura építmények, de úgy érzem, hogy nem akar több lenni, mint ami. Még mindig hangulatos az óváros, de ami ennél is fontosabb, hogy azon kívül is őszintének tűnik. Vannak remek boltok és piacok, pezsgő és nem méhecske jelmezbe öltözött legénybúcsúsoktól zümmögő bulinegyed, meg persze a grúz gasztronómia összes bugyrában el lehet merülni, amiért önmagában is érdemes az országba látogatni: egy, egyelőre kevéssé ismert de roppant izgalmas konyha, ami párhuzamba állítva az országgal, megintcsak hiteles, ez a kijelentés ugyanis egész Grúziára igaz!