Kockasajtos bagettek és változatos kuszkuszok, sivatagok és oázisok, havas hegyek és tengerpartok, berber falvak és világvárosok! Marokkóra sokan tekintenek “csak” egy tengerparti nyaralás tökéletes helyszíneként. Nem is tévedhetnének nagyobbat! A motoros kaland Budapesttől Genováig, a legnagyobb esőzések között indult, majd két napos kompozás után kezdődött meg igazán Marokkó északi kikötővárosában, Tangierben. Innen 5.000 km következett, a legszebb királyi városok érintésével, majd az Atlaszon átkelve, ért el a legtávolabbi pontig, az algír határnál kezdődő Szaharáig. Az újabb Atlasz megmászás után kiderült, hogy a legnépszerűbb városok, Agadir és Marrakesh valójában a legkevésbé érdekes helyei az országnak, de hogy miért és merre érdemes indulni, az kiderül a mindenre kiterjedő beszámolóból!

Marokkóba jellemzően repülővel érkeznek meg az utazók és járják be az Agadír, Marrakesh – Tafrarout háromszöget, amelyek közül az első kettő még csak nem is különösebben izgalmas, cserébe egy csomó minden mást kihagynak ebből a fantasztikus országból. Nem kell nagyon kalandvágyónak lenni ahhoz, hogy autóval – vagy az én esetemben motorral – vágjunk neki, Marokkó közelebb van, mint gondolnád.

Hogy hogyan juthatsz saját járművel ide? Hát komppal, amiért nem is kell Gibraltárig elmenni, mert  – bár kevesen tudják – Genovából is indul járat, ami két nap múlva már az északi kikötővárosban, Tangierben tesz ki. A hajózás tökéletes ráhangolódás a kalandokra: utazók százai a fedélzeten, mindenki ugyanarra tart, de mégis más tervekkel, alkalmi barátságok, útiterv megosztások színhelye, mintha egy gólyabálban lennél. Ritka különleges módja az utazásnak, szerintem egyszer mindenkinek érdemes megtapasztalni!

Bátran ki merem jelenteni, hogy nyugodtan vágj neki bármivel! Az utak jók, a benzin nem drága, a helyiek segítőkészek, a közlekedési viszonyok ugyan kaotikusak, de semmi dráma. A kompon ismertem meg egy 70 éves svájci pár, akik egy kis Vespával indultak neki ketten, de volt ott hasonló korú bringás bácsi is, szóval gyere akár egy rollerrel is! Az ország alapvetően biztonságos, a turistákat vendégként tisztelik és megbecsülik, így a rámenős árusokat leszámítva különösebb inzultusoktól nem kell tartani.

És ha már az árusoknál és egyéb zaklatásoknál tartunk: légy türelmes! Pár nap után észreveszed, hogy bárhol, akár egy puszta közepén is elő fog bukkanni egy árus, a „welcomemyfriend, whereareyoufrom?” indítással, hogy aztán előkapjon egy sálat, szőnyeget, plüss tevét, vagy bármit, amit szívesen rád sózna. Tényleg nem tudom, hogy honnan kerülnek elő, talán a kövek alatt rejtőznek, de így lesz. Hajlamosak lehetünk erélyesebben reagálni századszorra, de nem érdemes: egy mosollyal és határozottsággal sokkal többet érhetünk el.

A megérkezést követően a Tangier – Chefchauen – Fez – Meknes útvonalon haladtam az Atlasz felé, mindegyik városra érdemes egy-egy napot szánni. A kötelezőnek vélt látnivalóknál sokkal érdekesebb, hogy hogyan változik a városok jellege, egy Európát idéző világvárosól – Tangiertől – a berber hagyományokat és az észak-kelet afrikai építészet minden jegyét magán hordozó Meknesig, vagy még inkább Mideltig. Persze a látogatók 100%-a – magamat is beleértve – mindenekelőtt a medinákba veti bele magát, de hidd el, ha a Fes városában lévőt láttad, mindent láttál! Elképesztő méreteivel, színességével és a turista vonulási útvonalaktól távolabb eső világával meghatározó élmény lesz!

Az Atlasz felé haladva érdemes tenni egy utolsó megállót, a nem különösebben jelentékenynek tűnő, útikönyvekben még említésre sem méltó Midelt városában, ami pont a várakozások teljes hiánya miatt volt maradandó élmény. Tetőteraszos saját szoba, a város közepén fillérekért, majd a tulajdonos általi teameghívás elfogadása, ami – nyilván merő véletlenségből – az unokatestvére szőnyegboltjában zajlott, de ezzel a borítékolható fordulattal is nagyon kellemesen telt. Az európai és arab világ találkozása egy másfél órás beszélgetésben, mindenféle eladási tukmálás nélkül, az utazás egy olyan élménye, ami pont a váratlansága miatt marad meg igazi emlékként. Ez az őszinteség a kisváros egészét áthatotta icipici medinával, az utcai élet izgalmas nyüzsgésével és teljes turistamentességgel – mindenképpen megérte a megállót!

Ezután, az utam legjobban várt része következett az Atlasz hegységen történő oda-vissza átkeléssel és ezáltal két világ megélésével a legendás hegyvonulattól északra és délre. Sokszor, sokaktól hallottam, hogy az igazi Marokkó az Atlaszon túl kezdődik és ebben mindenképpen van igazság.

Mideltet elhagyva a közép atlaszi átkelés még csak ízelítő a hegyvonulat jelentőségéből, a lényeg párszáz kilométerrel délebbre Merzougában várt. Az Erg Chebbi-ként is ismert régió a sivatag kapuja, amelyen szinte egyedül gurultam át, mert ebben az időszakban a környékről már rég eltűntek a forróságtól rettegő turistahadak. És milyen jól tették! Az én szempontomból legalábbis. A hőség ugyanis elmaradt, tökéletes 30 fok, a dűnék lenyűgöző látványával és számtalan programlehetőséggel. Ezek egy része persze kissé kirakat jellegű, mint például a berber sátortáborban való sivatagi éjszakázás, ami egy septében összerakott sátorsort jelent a főúttól párszáz méterre és mindenféle – a  hortobágyi csikósok ostor pattogtatására emlékeztető – berber folklór műsorokkal fűszerezve…. legalábbis személyes helyzet-felmérésem és más utazók elmondása alapján. Merthogy, ezt a leírtak miatt kihagytam, helyette viszont a snowboard homokdűnés változatával, a sunboarddal és tényleg frankó sivatagi quadozással múlattam az időt, amikor épp nem a szálloda egyetlen vendégeként bámultam ki a fejemből a medence mellett.

Merzouga után, az utazók jellemzőn két irányba indulnak: az Atlasz déli oldalán maradva Zagorát megcélozva, vagy Marrakesh felé orientálódva Tinghir és Quarzazate érintésével. Én az utóbbit választottam, nem bántam meg! Tinghir és a mellette fekvő Thodra hasadék az egész út egyik legszebb megélése volt. Őszintén fogalmam sem volt róla, hogy Marokkóban ilyen elképesztő tájak is léteznek. A hasadék felé haladva a 10 km-es utat 2 óra alatt tettem meg, tényleg képtelenség betelni a vörös sziklákra épült, hasonló színű házak és a pálmafás oázis kontrasztjával, majd megérkezve a hasadékba, elájulsz és szembesülsz az ember jelentéktelenségével a természet monumentalitása árnyékában.

De ez még mind semmi volt ahhoz képest, ami ezután várt: végre irány az igazi az Atlasz hegység, ami Afrika egyik legnagyobb kiterjedésű hegyvonulataként szeli át Marokkót és alkot két világot tőle északra és délre. Ha csak pár napod van rá, akkor érdemes a Marrakeshtől 70 km-re lévő Imlil-t megcélozni. A kis falu, az aktív turizmus központja, egyben a kiindulópontja az Atlasz csúcsát jelentő, 4.167m magas Jebel Toubkal megmászásának. Így tettem én is, igaz a Toubkal két napos kihívása helyett, egy saját magam által kitalált 30 km-es túrába vágtam bele, 2.500 méter szint és két másik csúcs megmászásával, ami az utam meghatározó élménye lett. Tény, hogy az Alpok, vagy a Dolomitok tája látványosabb és változatosabb, ott viszont nem találkozhatsz olyan rurális berber falvakkal, hangulatokkal és a civilizációtó messze eső vidékekkel, ami itt vár rád.

Ugyanez nem mondható el a mindenki által kihagyhatatlannak vélt és az utazás csúcspontjaként várt Marrakeshre, ami, – leszámítva Yves Saint Laurent lábnyomait és a híres-hírhedt Djemaa el-Fna főteret – egy teljesen átlagos marokkói nagyváros. Azok közül sem a legérdekesebb, cserébe turistákkal faltól-falig telezsúfolt igazi káosz. Számomra Fes és Meknes is sokkal izgalmasabb volt, kevesebb tömegjelenettel, több eredetiséggel, Djemaa el-Fna nélkül ugyan, de ez utóbbit megélni szinte lehetetlen. Ha ugyanis átjutottál a medina emberprésén, megérkezel a kígyóbűvölők, kakast futtatók, meg állatokat más változatos módokon abuzáló mutatványosok világába, ahonnan egyenes út vezet a százszámra jelen lévő streetfood árusok karmaiba, akiknek a rámenőssége gyors menekülésre késztetett, egy büfében vett halas szendviccsel, a szállodám nyugis tetőteraszára.

Onnan pedig Tafraroute-ba, ami az Anti-Atlasz régió központjaként a béke szigete Marrakeshez képest. Ebben, a főszezonon kívüli időszakban olyan, mintha a turizmus még nem is létezne e világon, így kedvemre válogattam a jobbnál jobb szállodák között, majd másnap tökegyedül barangoltam az Amelnn völgy vörös, illetve színesre festett sziklái, elhagyott falvak és oázisok között, mindeközben arra gondolva, hogy ha ez a kis régió a világ egy könnyebben elérhető, frekventáltabb részén lenne, akkor buszokkal és csilingelő kisvonattal szállítanák ide a turistákat. Itt és most pedig mindezt egyes egyedül élhetem át, csak ezért a napért is megérte Marokkóba jönni!

Európa felé tartva két hosszabb pihenőre is volt idő az óceánparton, ahol egyáltalán nem mindegy, hogy hol kötsz ki. Agadir – Marrakeshez hasonlóan – a népszerű helyek listáján hosszútávú bérletet vett a dobogóra, ami – ahogyan az ilyen helyekkel lenni szokott – haza is vágta a várost rendesen. Óriás resortok, kaszinók, night klubok, virágmintás ingeben és szalmakalapban flangáló, inkább csak „máshol lévő”, mintsem valóban utazó turisták világa, amit a helyedben nagy ívben elkerülnék. Így tettem én is, mert bár megcélzott szállásom is volt, sarkon fordultam és inkább visszamotoroztam 150 km-t, az ehhez képest más bolygót jelentő Mirleftbe, ahol egy teljes hetet töltöttem el. Mirleft nyugis hely, ez tény, talán túlságosan is. De ha nem ragaszkodsz a turizmus tengelyének másik végén lévő Agadirhoz, akkor a kettő között tökéletes átmenet Taghazout, amit Agadirtól csak 20 km-re északra, Marokkó Goájaként képzelj el. Épp annyi élet van, amennyire vágysz, szuper bárok és éttermek, surf shopok és jógatermek, tengerre néző kisebb-nagyobb szállások közül válogathatsz, tökéletes hely volt a második körös tengerparti pihenésre!

Innen vissza Tangerbe már csak Casablancában álltam meg, ami az ország szerintem kifejezetten érdekes metropolisza, Afrika második legnagyobb mecsetével, egy legendás világváros nyüzsgésével és szűk, de annál harsányabb marokkói highlife-ba történő bepillantás lehetőségével.

Végül, a konkrét kalandokon túl, néhány általános benyomás Marokókról étel-ital ügyben is.

Ha este egy pohár sörrel, vagy borral lazítanál a nap izgalmain, Marokkó türelemre, kitartásra, vagy épp önmegtartóztatásra nevel. Alkoholt a turisták által látogatott helyeken elvétve lehet kapni, jellemzően aranyárban. Ez például az első estémen 4 ezer Ft / 5 dl sör árat jelentett, igaz ez volt a legkirívóbb eset. Mindenképpen jobban jársz, ha a nagyvárosokban itt-ott jelen lévő italboltokban előre bevásárolsz, a szuperolcsónak számító 700 Ft-os dobozos sörből és a szállásod teraszán kortyolgatod el. Amivel amúgy semmi baja nincs a személyzetnek, sőt örömmel ajánlják fel a hűtőszekrényt is a megfelelő hőmérséklet eléréséhez.

Gasztronómiai szempontból amúgy Marokkót elsőre változatosnak, másodszorra kissé egypályásnak fogod érezni. Ha túl vagy a sokadik tajine (fedeles cserépedénybe húsokat és zöldségeket pakolnak, majd a tűzhelyen rottyantják össze), kuszkusz (csirke, bárány vagy marhahússal, zöldségekkel) élményeden és valami másra vágynál, könnyen az étlap végére fogsz érni. A különféle  szendvicseken túl, mindenféle grill húsok közül, vagy a világ egyéb tájairól importált junk foodokból válogathatsz. Közepes élvezeti értékű pizzák, taco-k, burgerek válogatják egymást a kínálatban, de egy remek kísérő szinte mindenhez jár: olívabogyó korlátlan mennyiségben saját földről, tökéletes minőségben, ezzel pedig szinte az összes ételt királyivá lehet tenni!

Egy egyszerű megállapítással zárom: Marokkó jó hely! Kalandra, pihenésre, kultúrára, sportolásra, vagy amire épp szeretnéd. Ráadásul tökéletes alternatíva az egekben járó nyugat-európai árakkal sokkoló kontinenstől egy rövid kompozásnyi távolságra. Míg például Olaszországban 50 Euró körül, a kínálat aljáról válogattam, majd laktam változatos minőségű kényszerszállásokon, addig Marokkóban ugyanennyiért, a legmagasabb színvonalú hotelek vártak, de a feléért is kifogástalan helyeket lehet találni, nem beszélve az étel-ital és egyéb programok áráról. Ha mindemellé tesszük a változatosságát és nem csak nyomokban jelen lévő igazi Afrikát, akkor pedig verhetetlen alternatíva szinte egész évben!