A görög szigeteknek volt egy igen népszerű időszaka, valamikor a kétezres évek elején, amikor az utazási irodák jobbnál jobb ajánlatokkal szőnyegbombáztak minket az Égei és a Jón tenger minden lehetséges szegletére. Dübörgött is a turizmus, ami persze azóta sem állt le, de a görög gazdasági válság, meg persze a feltörekvő új desztinációk, mint Törökország, az arab világ országai, Dubai, Horvátország és újabban Albánia, Montenegró, mind-mind megnehezítették a görög idegenforgalom helyzetét, és méltatlanul az utazási térképeink szélére kerültek, Európa legszebb szigetei. Még egy hatalmas pofont osztott ki – nemcsak Görögországnak -, a Covid, de amikor az első nyitások megtörténtek, 2021 tavaszán, úgy gondoltam, nincs is jobb hely a május-júniust átvészelni, mint a feltételezésem szerint szinte üres és nagyon kedvező árú Görögország. A tervet tettek követték, ami utólag nagyon jó döntésnek bizonyult, így motorra ültem és Szerbián és Macedónián keresztül, meg sem álltam Naxosig.

Mindenképpen szeretem volna beiktatni az útitervbe Észak Macedóniát, mert egy közeli ország, ahol még nem jártam és érdekelt az elmúlt években látványosan átalakult fővárosa, Szkopje is. Ami valóban megér egy-két napot, egyrészt Európa második legnagyobb bazárja miatt, másrészt egy átalakulóban lévő város izgalmas hangulata okán is. Ez utóbbi alatt azt értem, hogy szinte izzik a levegő a nyugathoz való tartozás vágyától, ami tetten érhető az építészetben, az új típusú éttermekben és bárokban, az emberek öltözködésében, de mindez keveredik egy sajátos balkáni hangulattal, ami egészen izgalmas és megismételhetetlen elegyet képez.

Innen pár nap alatt, Volos érintésével Athénba értem és beültem abba az időgépbe, amiből az utam végéig ki sem kellett szállnom. itt éreztem először ugyanis, hogy elég jó volt az utazásom időzítése, mivel az előszezon és a covid által alkotott metszetben, szinte egyáltalán nem voltak turisták az országban. Nem tudom, bárki átélhet e még egyszer az életben olyan élményt, mint a töküres Akropoliszon sétálgatni, ott, ahol egyébként kordonokkal választják el az embereket már a sorban állásnál is. Óriási megélés volt, ami persze szomorú is egy olyan országban, ahol a GDP igen jelentős százalékát adja a turizmus, ami a nemzetgazdaságot és az abból élő szolgáltatókat is erőteljesen támogatja.

Athénban nem töltöttem túl sok időt, mert utam célja nem ez a város volt, de előítéletem is beigazolódott, miszerint Görögország fővárosa a történelmi látnivalókon túl nem különösebben izgalmas: voltak órák, amikor szinte keresni kellett hangulatot, utcaképet, vagy épp a programot, a nekem kissé unalmas városban. Athénnál még Vólosz is jobban tetszett, ami onnan északra csak 300 km, Görögország kevésbé ismert, valójában második legnagyobb városa és sokkal élőbb, őszintébb izgalmasabb, mint Athén. Non-stop pezsgő utcai élet, remek éttermek és kiülős bárok, egy egészen korrekt kikötői sétány és kb 50%-al alacsonyabb szállás árak miatt is megér egy megállót, ha valaki arra jár.

Athén viszont azért is kihagyhatatlan, mert szinte az összes görög szigetre innen indulnak a kompok, amelyek különféle sebesség és árkategóriában biztosítanak kényelmes és biztonságos elérést a kiszemelt úticélunkra. Én olyan szigetet kerestem, ami nincs túl messze, nem bejárhatatlanul nagy, de azért lehet csavarogni, van rajta élet, nyüzsgés, de mégsem turistagettó és feltételezhetően szép partjai vannak, így esett első megállóként Naxosra a választás. Ez pedig szuper döntésnek bizonyult, mert Naxos belopta magát a szívembe és azóta sem felejtem az ott töltött két hetet!

A kompról legurulva rögtön érzékeltem, hogy itt nem kell majd szállásra vadásznom, hanem inkább a szállásadók fogak rám, mert az amúgy több tízezres kapacitású szigeten, párszáz turistánál nem lézengett több, egészen elképesztő hangulat uralkodott emiatt. Jobbnál jobb szállodákat és apartmanokat jártam végig, mire megtaláltam a tökéleteset a sziget fővárosától kb 5 km-re lévő Agios Prokopios Beachen, egy 50m2-es tengerre néző apartman formájában. Az ürességtől kongó hangulatot jól érzékelteti, hogy a szállásra megérkezve, a családfő még épp nagynyomású tisztítóval mosta a kis házikók oldalát, meglátva engem pedig úgy nézett rám, mint egy földönkívülire: egyáltalán nem értette hogy vetődött turista ilyenkor erre. Emellett persze az apartman ára sem főszezoni hangulatot idézett: 15, azaz tizenöt Eurót fizettem éjszakénként a minden igényt kielégítő, mesebeli apartmanért, ami egy évvel később júliusban 130 Euróért volt fent a Bookingon. Jókor jó helyen lenni….

A hely varázsa, hangulata és persze az ára miatt sem siettem tovább és több, mint két hetet töltöttem el a szigeten. Mindeközben a kb 30 szobás szállásra még egy vendég érkezet rajtam kívül, így nem kellett kerülgetni egymást a bejáratnál. Naxos, az általam eddig megismert görög szigetek közül egyértelműen a legjobb: mindent megtalálsz és mindenből ad egy kicsit, amire egy nyaralónak szüksége van. Gyönyörűek a tengerpartok, van egy élettel és remek éttermekkel teli főváros, emellett sok kis autentikus görög falvat lehet felfedezni akár az eldugott öblökbe, akár a sziget belseje felé vezet az utad. Mindegyik irányba érdemes elmenni: szebbnél-szebb szerpentinekre és kilátásokra lehet számítani, az amúgy egy nap alatt is bejárható szigeten. Nem érdemes viszont sietni, mert órákat lehet eltölteni egy-egy megtalált helyen, kisvárosban, vagy akár a sziget legmagasabb pontjának elég kimerítő megmászásával, ahonnan 360 fokos panorámával gyönyörködhetünk az Égei tenger szépségében.

Felejthetetlen hetek voltak, de 15 nap után úgy döntöttem továbbmegyek, így búcsút intettem kedvenc szigetemnek, szállásomnak és annak a megtalált étteremnek is, ahol a minden második estémet töltöttem, mert ízben, kedvességben, választékban és árakban is messze lekörözött minden más helyet, amit a szigeten próbáltam. Taverna D Giannoulis a hely neve, ha erre jársz, mindenképpen térj be!

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy a tökéletesnek leírt Naxos után miért vettem az irányt, a jóval turistásabb Santorini és Mykonos felé, Erre a kérdésre a választ pont a turistásságuk adja meg. Tapasztalva az ottlétem alatti idegenforgalom minden képzeletet felülmúlóan minimális szintjét, úgy gondoltam, hogy most vagy soha: valószínűleg az életben nem lesz még egy olyan időszak, amikor ezt a két – amúgy faltól-falig zsúfolt – szigetet ennél csendesebb és békésebb körülmények között látogathatom meg, lehetőség szerint, tömegjelenetektől mentesen.

Ez így is volt, de az első megállón, Santorinin, már érezhetően többen voltak, ami persze még mindig fényévekre volt az általában itt tapasztalható turizmus mértékétől. A szigetet bejárva megállapítottam, hogy különleges és lenyűgöző, ez kétségtelen, ugyanakkor ez elsősorban arra a két, képeslapokon szereplő városra korlátozódik, ahol a fehér házak szinte omlanak a tengerbe: Fira és Oia. Santorini maradék 90%-a is csodás, de nem csodásabb, mint sok másik görög sziget. Az mondjuk némi csalódást okozott, hogy a fent említett két város, mindenki által ismert sziklára épült házai 100%-ban szállodák, apartmanok, helyieket errefelé ne keressünk, ez azért elvesz valamennyit a romantikából. Aki azért menne oda, mert valamelyik ilyen házikóban szeretne megszállni, dörzsölje meg jól a bankkártyáját! Ezeknek a szobáknak szinte kötelező tartozéka a medence, amelyekből egyébként lenyűgöző panoráma tárul elénk, de az árak 250EUR körül kezdődnek éjszakánként, határ pedig a csillagos ég.

Mindezzel együtt bátran el lehet indulni, mert a Santorini sokat emlegetett drágasága csak rajtunk múlik. Olcsó éttermeket és szállásokat mindenhol lehet találni, én például Perissában laktam, ami csupán 15 perc a fővárostól, de nagyon hangulatos tengerparti város. Innen fel lehet mászni akár az Ancient Thira romokhoz, vagy el lehet kirándulni Pyrgos, vagy Megalohori falvakba, utána pedig alkonyatkor az Exo Gonia nevű szellemfaluba, mindegyik remek döntés.

Persze Fira és Oia önmagában is felejthetetlen látványt nyújt. A két város közötti távolságot érdemes gyalog megtenni. Egy többé-kevésbé kiépített 10 km-es gyalogösvényen lehet egyikből a másikba sétálni, végig a sziklafal tetején és a falvak legszebb részein át, abszolút kihagyhatatlan program, amely során életed leszebb képeit fogod elkészíteni. Főleg, ha mindezt naplemente környékére időzted, amikor a hófehér házak lassan vörössé válnak, majd kigyullnak a teljes hegydalt elborító éjszakai fények.

Egy csalódásra számíthat, aki a strand élmény miatt megy Santorinire: a tengerparti homok itt nem fehér, hanem fekete, de a vulkanikus talaj miatt ez természetes és nekem nagyon tetszett is. Mindenesetre érdemes tudni róla.

Harmadik, egyben utolsó megállóm Mykonos, vagy, ahogyan sokan emlegetik, a görög Ibiza volt. Mykonos ugyanis Görögország bulicsakrája, ahová elsősorban a highlife minden kellékéért és hajnalig tartó partykért utaznak az emberek Európa minden szegletéből. Ezt a részét csak részben tudtam megtapasztalni, mert a Covid korlátozások miatt a szórakozóhelyek és éttermek éjfélkor bezártak, így aki hosszú estét akart tolni, annak vagy nagyon korán kellett kezdeni, vagy érdemes volt házibulira felkészülni. Egy barátom és párja is a szigeten voltak épp ekkor, így az ott töltött pár nap alatt azért belevetettük magunkat az éjszakába, amin még ezen korlátozott körülmények között is látszott, hogy igen komoly infrastruktúra várja a bulizni vágyókat. A Scorpios night club egy kisebb félszigetet foglal el és olyan pazar enteriőrrel, és kilátással fogad, amit én még éjszakai szórakozóhelyen sose láttam. De a fővárosban, a Kis Velencének hívott, és valóban Velencét időző partszakaz is tele van jobbnál jobb helyekkel, amelyek garantáltan beszippantanak.

Persze, ha Mykonosra vetődsz, pár egyéb dologgal is számolnod kell. Mindenekelőtt az árakkal, amelyek még 2021 tavaszán is elég húzósak voltak de normál szezonban már-már a megfizethetetlenség határát súrolják. Az általam három éve 50 Euróért bérelt medencés kis apartman, ma már 300 Euró felett van, a koktélok 15 Eurómál, a főételek 30 körül kezdődnek, így olcsó vakációra itt senki se számítson. Mindezek mellett feltételezésem, miszerint egy sziget azért alakul buliközponttá, mert amúgy nem hemzseg a látnivalóktól beigazolódott: Mykonoson nem lesz bűntudatod, ha egy átmulatott éjszaka után, másnap csak a medence mellett héderelsz, mert semmi kihagyhatatlan szépséget nem mulasztasz el. Remek strandok persze itt is vannak, de némi exhibicionizmus is: a Paradise Beachen teljesen normális, hogy egy-egy meztelenül napozó, vagy fürdőző embert is fogsz látni az amúgy fürdőruhás strandon, ez is hozzátartozik Mykonos nyitottságához!

Hazafelé, Albánián keresztül motoroztam, mert mindenképpen szerettem volna pár napot eltölteni egyik kedvenc városomban Tiranában. Előtte azonban megismertem Dél-Albánia méltatlanul alulértékelt riviéráját, ahol Sarande és Vlora között teljesen európai színvonalú strandokat, szállásokat és éttermeket találsz, töredékáron Horvátországhoz, vagy Montenegróhoz képest, így szerintem addig érdemes erre menni, amíg egy a kegyelmi állapot fennáll. Azért is mert oda-vissza úton útba ejthető a térség legizgalmasabb városa, az általam csak Bakán New Yorkjaként aposztrofált Tirana, ami tökéletes és őszinte úgy ahogy van! Kevés látnivaló, de annál több hangulat, fantasztikus piacok és utcai élet, a balkáni konyha legjava, remek boltok és alacsony árak várnak egy nyugat felé kacsingató, de még nagyon is keleti városban, ami egyszerűen imádnivaló. De erről talán egy másik írásban lesz majd szó.