Gondoltál már a Fülöp Szigetekre? Az egészen pontosan 7.641 szigetből álló, Pápua új Guinea és Kína közötti tengely közepén elterülő, nem is olyan kis államra? A hazai hírekbe, leginkább furcsa elnökével és földrengéseivel bekerülő katolikus ország, még mindig marginális szerepet tölt be a hazai utazók D-K ázsiai terveiben. Pedig, ha már nem férsz el Thaiföldön az oroszoktól, vagy éppen Balin, az önmegvalósító digitális nomádoktól, akkor nagyon is érdemes elgondolkodni a térség legváltozatosabb országán, ahol a jellegtelen gasztronómiát leszámítva, minden más az első ligában játszik! Robogóval jártam be 7 szigetet, a közel 8 ezerből!

A nagy szám, ne ijesszen meg, mert valójában mindössze 800 szigete lakott és abból száz körül vannak azok, ahová turistaként el szokás látogatni. Részben a megközelíthetőség, részben a déli régió necces közbiztonsága miatt. A középső és északi részen viszont csodás tájak és tökéletes állapotok várnak!

Mint mindenki, én is Manilában kezdtem meg az utamat, ami az általam ismert ázsiai nagyvárosok egyik legunalmasabbja. Míg Bangkokban, Szingapúrban, de akár Kuala Lumpurban is érdemes elidőzni, Manilával nem érdemes bajlódni: jellegtelen és funkcionális nagyváros, ami pont arra volt jó, hogy kialudjam magam, a 20 órás repülés után és átvegyem a jó előre, mindössze napi 2.400 Ft-ért kibérelt robogómat, amivel a következő heteket terveztem tölteni. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogyan lehet egy szál robogóval bejárni egy ekkora és ilyen sok szigetre tagolt országot? Nos, a válasz az, hogy tökéletesen! Ráadásul szinte mindent, itthonról, előre megszervezve. A meglepően segítőkész ügyfélszolgálattal operáló kölcsönzővel, még azt is le tudtam egyeztetni, hogy mekkora csomagtartót szeretnék a motoromra, és az sem okozott problémát, hogy a Manilában átvett kis Hondát, 3 hét múlva sok ezer km-el délebbre, Cebu Szigetén adtam le. Hasonlóan kellemes élmény volt a szigetek közötti kompok lefoglalása, az összes jegyet, pontos időpontra, online vettem meg és néhány jelentéktelen késést leszámítva, nem is ért váratlan meglepetés az átkelések során, amelyek egyébként viszonylagos kényelemben teltek és távolságtól függően 2-8 órás utat jelentettek.

Manilából tehát, jó érzékkel hamar távozva, már a második napon elértem a 100-km-el délebbre fekvő Batangas kikötőjét, ami valóban nem volt messze, de életem legkoszosabb, legszennyezettebb útját, egy végig álló kocsisort folyamatosan előzgetve tettem meg, így élményt nem, de 3 órás életveszélyes ízelítőt adott abból, hogy mire számíthatok a hasonló nagyvárosok környékén.

Másnap, egy rövid kompozással érkeztem meg Mindoro szigetére, ahol egy teljesen más világ fogadott: valószínűtlenül kék tenger, buja növényzet és a turizmus összes kelléke a szárazföld északi részén. Ez utóbbi nem meglepő, hiszen a fővárostól legkönnyebben elérhető üdülőhelyről beszélünk, ahol előszeretettel töltik szabadságukat a helyiek, különösen karácsony és szilveszter között, amikor én jártam erre. Nyugodtabb körülményeket, Mindoro délnyugati részén érdemes keresni, ahová pár nap után indultam el, hogy az új évet már egy klasszikus, tengerparti, kis kunyhókból álló táborocskában töltsem el, néhány újonnan megismert utazó, no meg a hely, igen barátkozó kedvű tulajdonosa társaságában. Ide, vagyis Sablayan környékére, nem csak a teljes világvége érzés miatt érdemes elmenni, hanem azért is, mert Mindoro nyugati oldalán fekszik a világ egyik legszebb búvárhelye, egy néhány atollból álló korallképződmény formájában, ahol garantáltan lehet cápákkal, teknősökkel és egyéb vízi barátokkal úszkálni, nem csak képzett búvároknak, de a felszínen snorkelezőknek is. Az ide vezető út, reggel ötös indulással és késő esti visszatéréssel, egész napos hajókázást jelent, de megéri, mert ilyen élményt a világ igen kevés pontján lehet átélni, ráadásul a Fülöp Szigeteken mindezt, talán a legolcsóbban lehet megtenni.

Mindoro után, az ország legismertebb szigete, Boracay felé vettem az irányt, amelyet nem véletlenül választottak a világ legszebb szigetének pár évvel ezelőtt. Rajzolni sem lehet csodásabb kontrasztot a fehér homok és az azúrkék tenger között, mindez a vízbe dőlő pálmafákkal keretezve, az apró kis szárazföldön, amit keresztbe, kb 10 perc alatt tudsz átvágni flip-flop papucsban is. Sajnos azonban, a hirtelen jött népszerűség, elviselhetetlen tömegeket és maradandó károkat is okozott, így fél évre konkrétan bezárták a szigetet, amelyet szigorú korlátozásokkal, limitált számú látogató előtt nyitottak újra. Egészen bizonyosan jól tették, mert elképzelésem sincs, milyen lehetett előtte az a part, ahol most sem lehetett elférni, a naplementében szelfiző ázsiai tömegektől, akiket egy cseppet sem zavart, hogy a sziget túloldalán, a pár hete végigsöpört tornádó miatt, még romos házak között munkagépek dolgoztak. The show must go on!

Ezzel együtt valóban kihagyhatatlan Boracay, de a legnagyobb élményt ennél sokkal délebbre várt! Több napos, egyébként óriási élményt nyújtó motorozással értem el Negros sziget déli részét, ahol életem talán legszebb napjai vártak rám. Teljesen helytálló ugyanis a Lonely Planet azon állítása, hogy Negros ezen régiójában mindent megkapsz, amitől a Fülöp Szigetek rabul ejti az egyszeri utazót. A turizmus jelenléte pont annyi, ami még éppen jól esik, a környezet autentikus, a tenger nyugodt és már a szállásom partjáról besétálva is, olyan víz alatti élővilág fogadott, ami tökéletes terep volt, az akkor még csak kezdő búvár képességeim kibontakoztatásához. Mindehhez hozzájárult a szállásom tökéletes kiválasztása, ami egy privát öbölben, 8 darab, luxuskörülményekkel váró bungallót jelentett, napi, mindössze 12 ezer forintért. Itt, ha az ég világon semmit nem csinálsz, akkor sem szeretnél soha elmenni, –  talán nem véletlenül ragadt itt, a szállást üzemeltető brit pár 15 évvel ezelőtt -, de az aktív lehetőségekből sincs hiány. Egy órányira fekszik az Apo Sziget, ami a térség elsőszámú merülőhelye, ha pedig inkább felfelé mennél, akkor a 2.435m magas Mount Canlaon vulkán megmászása, méltó kihívásként tornyosul eléd. Mindkettőben volt részem, az utóbbit nem csak szépsége, de nem várt nehézsége miatt sem fogom soha elfelejteni, a csúcshoz vezető, utolsó 200 métert saras gyökereken kúszva-mászva kb egy óra alatt tettük meg, hogy aztán semmi ne lássak belőle, a felhőbe burkolózott magasságból. Nem baj, utólag nagyon boldog vagyok, hogy vállalkoztam rá.

Negrosról két kézenfekvő irányba érdemes indulni: az egyik a kakaóhegyeiről ismert Bohol, a másik pedig a régió központi szigete Cebu. Én Boholon töltöttem hosszabb időt, amelyet egy nap alatt simán körbe lehet motorozni, közben megcsodálva a kakaóhegyeknek nevezett kis dombocskákat, amelyek a bizonyos szezonban, felső részükön bebarnuló növényzetükről kapták a nevüket, úgy festve, mintha kakaóporral szórták volna le őket. Ottjártamkor épp minden zöld volt, de a legnagyobb élményt nem is ezek a púpok, hanem a hegyeken való átkelések és az esőerdő közepén vízesésbe ugrálások jelentették, amit itt még úgy tudsz megtenni, hogy tényleg egyes egyedül, esetleg maximum másodmagaddal vagy, egy képeslapra illő erdő közepén rejtőzködő zuhatagnál.

Cebuban csak a motort terveztem leadni, de ennél a rutinszerű eseménynél sokkal nagyobb őrület várt. Érkezésem napján került ugyanis megrendezésre a Sinulog Fesztivál, amitől a sziget fővárosa szó szerint megőrült. Képzelj el, egy tízszeresére duzzadt Budapest Parádét, ahol minden, de minden , sarkon és kapualjban, spontán kocsmák és bulik alakulnak ki, mindezt pedig elképesztő jelmezekbe öltözött helyiek színesítik. Ha véletlenül, maskara nélkül tévedsz arra – ahogyan tettem én is – sokáig nem maradsz sápadt: a legváltozatosabb arc és testfestéssel ellátott jókedvű résztvevők, kéretlenül is befestik a szabad testfelületeidet, mivel az utcán sétálva, nem tudsz kitérni a feléd nyúlkáló ecsetek ujjak és festékbombák elől. Ijesztőnek tűnik, de ha elengedted, hogy a kedvenc ruhád innentől új színekben fog pompázni, igenis lehet élvezni ezt a nem mindennapi őrületet, ami méltó lezárása volt utam eddigi részének.

Cebuból ugyanis, még egy utolsó sziget, Palawan várt rám, ami az ország nyugati felén, inkább csak repülővel közelíthető meg. Így tettem én is, majd ott egy újabb robogóra pattanva, meg sem álltam, a Boracayt is felülmúló Napcan Beach-ig, ahol 5 napot töltöttem. Palawan, a magasba nyúló, sziklákkal övezett középső partszakasza miatt, kihagyhatatlan spotja a Fülöp Szigetekre érkezőknek és emiatt valóban érdemes ide látogatni. Látványában a vietnámi Halong Öböl és a thai James Bond Sziklák keverékeként kell elképzelni és az a jó benne, hogy mindezt egy nap alatt, egy helyen, egy hajótúrával tudod átélni, amit én búvárkodással kötöttem össze.

Utolsó napjaimat a Napcan Beachen töltöttem, ahol az eszeveszett bulijairól híres Mad Monkey Hostel tőszomszédságában laktam és ha már nem tudtam aludni, a hajnalig tartó mulatozástól, az utolsó előtti este, inkább belevetettem magam. Mindez újabb példát szolgáltatott arra, hogy egyedül utazva sem vagy sose magányos: a helyre belépve, 2 perc múlva már egy filippínó sráccal bandáztam, egy óra elteltével pedig, 5 fős nemzetközi társasággal kortyolgatva indítottuk el az éjszakát. Ami a Mad Monkeyban nem csak a neve miatt őrült, hanem azért, is, mert az óránként egyszer megszólaló gongot követő 5 percben, minden ital ingyen van, így a hajnalig tartó csapatás garantált.

Extenzív lezárása volt ez a Fülöp szigeteki kalandomnak, amit Manilában fejeztem be, és ami azóta sem lett érdekesebb, de arra pont jó volt, hogy utolsó pénzeimből beszerezzem, a minden utazásomról, vásárfiaként hazacipelt fűszereket. Ezek amúgy roppant változatosak, ennek tükrében végképp nem értem, hogy egy ilyen színes és ezerarcú országban, vajon miért sikerült ennyire egypályásra a gasztronómia? Majd kiderítem legközelebb, legalább van miért visszatérni és a maradék 7.634 sziget valamelyikén, a válaszok után kutakodni!